Esküvők, bálok, céges rendezvények, szülinapi partik, baráti összejövetelek színvonalas zenei szolgáltatása 1-7 főig!
Zenekarunk Nyíregyházán alakult 1985-ben. A jelenlegi felállás váza 1995-ben 3 főre változott (zongora, gitár, ének), ezt bővítettük 2006-ban a nagy népszerűségnek köszönhetően szaxofon/klarinét hangszerekkel. A különlegesebb hangzásvilág igénye miatt felmerült a további bővítés lehetősége. Így csatlakozott hozzánk még két fős fúvós szekció (trombita, harsona), illetve, hogy még "ütősebb" legyen a buli, komplett percussion (kongák, bongók, shakerek, csörgők).
A zenekart alkotó lelkes zenész- énekesek különböző generációkat képviselnek, így lehet, hogy egyéniségünk igen színes. E szerencsés párosításnak köszönhetően, a hazai és nemzetközi pályán egyaránt minden műfaj képviselteti magát műsorunkban. A 30-as évek jazz gyöngyszemei, a latin (samba, salsa, cha-cha-cha), a rock, a blues, mai- és nosztalgia- disco slágerek az 50-60-as évektől, magyar nóták, csárdás, keringő, tangó és a kihagyhatatlan rock’n’ roll.
A széles repertoár mellett nagy hangsúlyt fektetünk a részletekre is: fontos számunkra, a harmonikus, jó megjelenés, kulturált viselkedés, a pontosság. Igyekszünk a lehető legjobb technikai feltételeket biztosítani, hiszen a jó hangzás pótolhatatlan. Első és legfontosabb célunk, hogy az igényeket maradéktalanul kiszolgáljuk, mert a felkérés megtiszteltetés is egyben! A velünk eltöltött este folyamán csodálatos zenei kalandban lehet része Önnek és kedves társaságának!
A"VIDEÓK"menüpont alatt találhatóak a bemutatkozó felvételeink. Szeretnénk kiemelni, hogy a feltöltött videó anyagok mind élő felvételek, nem stúdióban készültek, utólagosan nem javítottuk, nem szerkesztettük!
3 fő – ének, billentyű, gitár
4 fő – ének, billentyű, gitár, szaxofon-klarinét
5 fő – ének, billentyű, gitár, szaxofon-klarinét, percussion (konga és egyéb ütő hangszerek)
6 fő – ének, billentyű, gitár, szaxofon-klarinét, trombita, harsona
7 fő – ének, billentyű, gitár, szaxofon-klarinét, percussion, trombita, harsona
(Állófogadásokra, vacsorákra, szolidabb rendezvényekre)
1 fő - bárzongora;
2 fő - bárzongora, klarinét-szaxofon;
2 fő - bárzongora, akusztikus gitár;
2 fő - bárzongora, ének;
Dósa Mihály
Lakatos Lilla
Szőnyi Zoltán
Sándor Ferenc
Solymosi Árpád
Stók Pál
♫ Sárvár
♫ Tata
♫ Dunaújváros
♫ Visegrád
♫ Budapest
♫ Budakeszi
♫ Domonyvölgy
♫ Eger
♫ Egerszalók
♫ Abádszalók
♫ Miskolc
♫ Lillafüred
♫ Szerencs
♫ Tokaj
♫ Tiszadob
♫ Monor
♫ Tiszalök
♫ Jászberény
♫ Szolnok
♫ Kecskemét
♫ Szeged
♫ Karcag
♫ Balmazújváros
♫ Debrecen
♫ Hajdúböszörmény
♫ Téglás
♫ Hajdúszoboszló
♫ Baktalórántháza
♫ Nyíregyháza
♫ Biri
♫ Nyírbátor
♫ Nyírtass
♫ Nyíradony
♫ Mátészalka
♫ Sukoró
♫ Napkor
♫ Tunyogmatolcs
♫ Szlovákia
Helyszínek
Helyszínek
Zenekar
Vőfélyek
Ceremóniamesterek
Fotó
Hangosítás, színpadtechnika
Tánc
Dekoráció
Ruha
Kozmetika
Bűvész
Koktél
Videó
Nálunk is egyre jobban terjed a kulturált italfogyasztás igénye. Egy szemet gyönyörködtető, ízlésesen tálalt ital mellett a hangulat is sokkal felszabadultabb. Tapasztalatunk szerint koktélokkal nagyon könnyű mosolyt csalni az arcokra.
Egyre többen kérik az alkoholmentes mixeket és rétegezett italokat is, amelyet mindenki szívesen fogyaszt.
A rendezvényekre egyedi, a megrendelő igényei szerint összeállított italválasztékkal készülünk, amelyben a népszerű mixek mellett új, divatos és ízletes italok is helyet kapnak.
A szolgáltatáshoz minden szükséges segédeszközt és segédanyagot biztosítunk, amely a poharakat is magában foglalja.
Ha a megrendelő maga szeretné megvásárolni az alapanyagokat, természetesen segítséget adunk a megfelelő mennyiség eldöntésében.
Bátran állíthatjuk, hogy a koktélok, amelyeket elkészítünk vendégeinknek, az est egyik fénypontja lesz, garantált a koktélpult előtti sorban állás.
Nem gondoljuk, hogy a koktélfogyasztás egy megfizethetetlen luxus, sőt bizonyos esetekben költségmegtakarítást is eredményez.
A vendégekhez igazodva szükség esetén nagyobb létszámú csapattal is rendelkezésre tudunk állni.
Ha felkeltettük érdeklődését, kérem keressen.
2008.-ban kezdtem elmerülni a koktélok tudományába, nagyon megfogott a koktélok eleganciája, sokszínűsége, vidámsága, az éjszakai élet izgalmas varázsa. Azóta is számos rendezvényen szolgálhattam a vendégeket.
Most már nem csak hétvégenként hódolhatok szenvedélyemnek, jelenleg ugyanis főállásban dolgozom a budapesti Hotel Intercontinental-ban, mint bartender.
Tel: 30/323-25-81
Email: dosatamas154@gmail.com
Koktélszerviz esküvőkön, bálokon, leány-és legénybúcsúkon, születés- és névnapokon, egyéb rendezvényeken.